Glory Glory ManUtd!!!
Glory Glory ManUtd!!!
Minden
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Man United
 
Bajnokság
 
Történelem
 
Link ajánló
Tartalom
 
United Rule
 
Hírek
Hírek : Gary: Fejlődni fogunk!

Gary: Fejlődni fogunk!

mu4ever  2006.05.12. 19:34

Gary Neville szerint a csapat által megszerzett második hely a bajnokságban nem jelent sikert, azonban a válogatott védő szerint a következő szezonban sokat profitálhat a csapat az idei szezonban megszerzett tapasztalatokból.

A csapat a bajnoki második helyezést a szezon második felében mutatott játékával érdemelte ki, ahol szinte verhetetlenek voltak, bár becsúszott egy-egy vereség a vége felé. A csapat számára az ezüstérem azt jelenti, hogy jövőre automatikusan a BL főtábláján kezdenek, így nem kell selejtezőt vívniuk, mint ahogy az elmúlt két évben megszokhattuk.

Sokak szerint sikernek számít a Chelsea mögötti helyezés, azonban volt más örömforrás is az Old Traffordon. A csapat Februárban begyüjtötte a Ligakupát, ezzel 2004 után ismét van minek örülni az Old Traffordon.

"Nem a második hely szerepelt az előzetes céljaink között, azonban a szezon során eldőlt, hogy a legnagyobb siker számunkra az lehet a bajnokságban, ha megkaparintjuk ezt a pozíciót."-mondta Gary a Manchester United Radionak.

"A szezon során úgy éreztem, hogy mindent megtettünk ami tőlünk tellett, így jó hangulatban készülhetünk a következő szezonra, ami remélem több sikert rejt számunkra."

"Az elmúlt évekkel ellentétben, idén nem akartunk selejtező mérkőzéseket vívni már a szezon kezdetén, így siker, hogy megtudtuk szerezni a második helyet."

"Sokak fejében már a VB jár, azonban nem szabad elfeledkezni, hogy a következő szezonban sokat kell bizonyítani mindenkinek a saját klubjában."


Gary szerint a csapat kitűnő szereplése a szezon második felében jó példa lesz a társak számára a következő bajnoki kiírásra.

"Mindenkit örömmel töltött el, hogy ilyen jó sorozatot tudtunk elérni, mint amit a tavasszal elértünk. Pozitív előjelekkel kezdhetjük a következő bajnokságot."

Sok United szurkoló, így Gary Neville is keserű szájízzel gondol vissza a korai Bajnokok Ligája kiesésre.

"Gondolkodés nélkül kimondhatom, hogy a szezon legnagyobb csalódása volt a BL szereplésünk. Már a mérkőzés előtt is gondolhattuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, főleg azok után, hogy a Villarreallal kétszer döntetleneztünk és a Lilletől kikaptunk idegenben."

"Sajnos bekell vallanom, hogy a Lille elleni vereségnél úszott el minden, bár mentségünkre legyen szólva négy-öt kulcsjátékosunk hiányzott ellenük."

"Nem kifogásként hoztam fel a sérüléseket, de ez is szerepet játszott benne. Mindenesetre az egész BL kudarc miatt sokat szenvedett a csapat."

"Láttuk a Liverpool esetében és most az Arsenal esetében, hogy nem kell a legjobbnak lenni hazádban, hogy a nemzetközi színtéren beverekedd magad a fináléba. A következő évben ismét nagy készülődések fogják megelőzni az európai kupaszereplésünket és reméljük, hogy sikereket tudunk elérni ott is nem csak a Premier Leagueben."


Sokakat meglephet, de Gary Neville örülne, ha a jobb oldalon kialakulna egy egészséges versenyhelyzet a szélső védők között, amely csak a csapat hasznára válhat.

"A versenyhelyzet mindenkiből a legjobbat hozza ki. A menedzser számára az a legjobb, ha minden posztra két hasonló kvalitású játékosa van, mivel egy szezonban lévő 50 mérkőzést nem lehet végigjátszani egy játékossal a legtöbb esetben."

"A csapatunkban rengeteg játékos van, akinek 2-3 társával kell megvívnia a posztjáért. Jó lenne, ha velem is hasonló helyzet állna elő, mert az biztosan jó hatással lenne rám. Ha valaki nem mutatja a legjobb formáját, kikerül a csapatból, így mindenki rálenne kényszerítve, hogy legjobbját hozza hétről-hétre."


Forrás: SkySports

 
Üdvözöllek!!!
 
Oldallátogatás
Indulás: 2006-05-08
 
Óra
 
Top 5 Liga
 
Premier League
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Manchester United
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.